Lélekút

Lelkünk mély világához, nem egyenes út vezet, hanem folyamatosan kanyargó utakon, amely egy lassú átalakuláshoz vezet. Ahhoz, hogy mindezt megérthessük, szükség van arra a fokú tudásra, útmutatásra, amely megmutatja a bennünk rejlő lehetőségeket, könnyebb megértéshez és bölcsességhez vezet. Az embernek el kell jutnia, ahhoz a felismeréshez, miszerint nem lehet "ésszel" mindent megmagyarázni. Szükség van lelkünk megértéséhez, egy olyan meditatív útra, amely rávilágít ennek értelméhez.

Egyiptomban a korai időkben ezt a fejlődési szakaszt nevezték az igazi alkímiának, amikor a lélek egy alkímiai úton átalakul a gyakorlatok révén. Mígnem egy gyémánt nemességével nem tud ragyogni. Az aki ma vagyunk, mind a múltunk hozadéka. Vannak tulajdonságok, melyek másoktól erednek, van sajátunk, és világi tapasztalásokból eredő. Ha ezt felismerjük és lehámozzuk magunkról, amelyeket nem kívánunk megtartani, akkor az ehhez szükséges gyakorlatok segítenek ebben. Mi dönthetjük el, hogy a milyenek akarunk lenni, és amíg ezt a lelki összhangot, csiszolást nem érjük el, akkor választásaink nem lesznek tudatosak, legalábbis nem lélekből fakadóak. Napjainkra sokan eljutottak már arra a pontra, amikor elgondolkodnak azon, hogy valami nem stimmel az életünkben, és valami sokkal többnek kell lennie, mint amit a szemünkkel látunk vagy tapasztalunk. Kezdünk túl látni egy mély titkos fátylon túl. Ezt nevezik kezdeti ébredésnek, mikor egy mély lelki sugallat késztet a gondolkodásra és megkezdődik az "önbeszélgetés", egy belső párbeszéd, amely megkülönbözteti a külső dolgokat a belső valóságtól. Ebben az állapotban az ember idővel egyre kíváncsibbá válik, hiszen megindult egy olyan világ felismerése felé, amelynek mindig is a részese volt.