Miért érzem rosszul magam?

Mai rohanó világunk, megannyi impulzussal, olykor rohanó tömegekkel vesz körül, olyannyira, hogy a nap végén nem is tudjuk igazán, miért is érezzük úgy magunkat, mint egy kifacsart citrom.

Az ember a nap végére, kapkodva elvégzi még otthoni teendőit, mielőtt fáradtan ágyba zuhan. Az éjszaka pedig nyugtalan és forgásokkal teli, az agyunk mintha nem akarna megszűnni még a pihenés időszakában sem. Az aznapi teendők visszatérnek álmainkba is, különösen a megoldatlan ügyeink, vagy legalábbis azok, amelyek mélyen megérintettek.

Reggel ez miatt aztán nehezen és fáradtan ébredünk, hogy újra futhassuk saját kis köreinket. Mire pedig a hétvége beköszönt, összegyűlnek az otthoni, házi teendők. És kezdődik minden előlről, mégha sikerül is némi időt pihenéssel tölteni. Különösen egy olyan munkahely is igen frusztráló, ahol, és amit nem érzünk magunkénak. Szerencsés esetben mégha elfogadott is, valami hiányzik belőle vagy éppen belőlünk, hogy észrevegyük ezek miatt bekövetkező érzelmek próbálnak figyelmeztetni a változások szükségszerűségére.

Vannak, akik meggyötörten életük végéig vagy éppen kimerültségig, betegség megjelenéséig folytatják ezt a rohanó életet, amely már olykor fásulttá válik a megszokások rablánca miatt. Természetesen személyfüggő, hogy valaki képes e észrevenni az életében megjelenő jelzéseket. Talán titkon, lelkének legmélyén álmodozik vagy, legalább vannak elképzelései mindekinek mi lenne igazán jó. De hamarosan ezt az álmot, vágyat egy mély legyintéssel elintézve folytatja a bevált és biztonságosnak vélt állapotban. Mert az ember hajlamos a megszokottba, a biztonságba süllyedni. Csak mikor már annyit álmodozott, vagy legalábbis játszott a gondolattal, akkor lép be a sors mint egy záró csapásként, hogy segítsen és tereljen egy új útra, amely megfelel a lélek számára. Ugyanis minden hosszan tartó negatív töltetű helyzet méreg a lélek számára. De az ember hosszú távon lehet már észre sem vesz semmit, vagy mert megszokta a helyzetet és csakis a gondolataiba rendeződött. Ha egy kisebb csoda folytán mégis képes elgondolkodni, vagy talán valaki beszél a lélek rejtelmeiről, megérinti egy könyv, egy írás, talán akkor abban a pillanatban észreveheti, hogy az életében létrejövő események láncolatárért ő maga a felelős.

Talán annyira belefáradunk bizonyos helyzetekbe, amikor a végletek következményeként jön egy belső hang, amely szinte már kiáltja, hogy elég volt! Ekkor nyílik meg a lélek tűrőképességének határfoka. Észreveszi e az illető a szituációban a lehetőséget vagy sem az már más kérdés. Aki igen, és képes átértékelni az életét, akkor észre tudja venni az események és a gondolatok közti analógiákat. Mert minden hatással van mindannyiunkra, ráadásul egy ilyen lavinaként ránk zúduló élethelyzetben, számtalan olyan energiát viszünk otthonunkba, amit nem is igazán akartunk. Észre sem vesszük, különösen, hegy ezekkel az éjszakáinkat is megnehezítjük. Ám, ha az illető felébred és képes észrevenni az életét terhelő vagy segítő energiákat, akkor máris megnyilhat előtte egy olyan új út, amelyben jobban képes értékelni saját enegiáit, mint korábban. Ezek az életünk lassabb fejlődési folyamatai. Mert valójában az élet is egy olyan beavatórendszert hord magában, amely elvezet végül a reinkarnáció megértéséhez. Kivételt képez, ha az illető a feleszmélés révén további igazságokat kezd keresni, hogy saját életét egy olyan szintre emelhesse, amelyről korábban álmodott. Mert titkon mindannyian tudjuk, hogy hogyan és miként szeretnénk élni, de ami a lelkünk állapotát illeti nem teremtjük meg elsősorban az ehhez szükséges erőt, energiát hitet és felismerést, azt a szinkront, amelyben a lélek összhangba kerül az elmével. A tudatosság rejtelme a fájdalmak gyógyulása ezeken a szinteken kezdődnek. És ami a legszebb lehet ebben a felismerésben az, ha felismerjük önmagunkat ebben az egészben, mely által elsősorban önmagunkat lehetünk képesek begyógyítani.

Írd meg kommentben vagy üzenetben, ha már elgondolkodtál az élet igazságait illetően.

Mert mindez akár spirituális, akár nem maga az élet nagy arkánuma.